önismeret, kapcsolatok

2021.03.27 - A kezdetek

Mindannyian egyenlő esélyekkel indulunk az életben? Többek között erre a kérdésre is próbáltam az eddigi tapasztalataim alapján válaszolni és közben szerencsére elmentünk más irányokba is. Kattints és gyere velem erre az utazásra.

Szóval… elindul hivatalosan is a blogom. Amikor ezt írom, akkor éppen az első napomat töltöm a covid miatti karanténban. (igen, elkaptam)  Ücsörgök a teraszon, süttetem magam a napon és elmondhatatlanul boldog vagyok. Na nem a covid miatt, sokkal inkább a nap mindent átható ereje miatt.

Ez több, mint egy kis napsütés. A nap emlékeztet arra, ki is vagyok. Voltam már számtalanszor és leszek is még. Voltaképpen nem szűntem meg sosem. Csupán fizikai megtestesülésem változott az idők óta. A nap az óriási erejével, (hiszen belegondolok, milyen messze van, néha mégis jól megégek tőle) arra emlékeztet, hogy én is abból születtem, amiből ő, atomokból.

Azt látom, hogy a legtöbb problémát az elszeperáltság okozza. Na most mondhatod, hogy covid van és most aztán tényleg nehéz nem elszeparálódni, de én nem erre gondoltam.

Legtöbbünk sajnos rettenetes módon el van szeparálva önmagától. Jogos a benned felmerülő kérdés, vajon mennyire tud valaki kapcsolódni másokkal, amikor önmagától is el van szakadva? Semennyire. A kapcsolódás felszínes és ingatag lesz. Félelemmel, gátlásokkal és ítélkezéssel tarkítva. Ennek fényében pedig a kapcsolódás szó elég erős jelző a jelenségre.

De mi okozza ezt az erős elszeparálódást önmagunktól? Szerintem a megválaszolásához talán jobb lesz, ha két oldalról világítjuk meg a témát. S hogy el is kezdhessem egy korábbi eseményt kell, hogy felidézzek most. Egy összejövetelen, az egyik barátom megkérdezte, hogy szerintem mindenki egyenlő esélyekkel indul-e az életben?

A válaszom egy határozott nem volt.

Így van. Azt hiszem könnyedén látható, hogy afrikában, a nyomorban születő gyermek, akinek az első számú problémája az életben maradás, illetve a Los Angeles-ben gazdag családban született sarj határozottan NEM indul ugyanolyan esélyekkel. Azt hiszem ezzel nehéz lenne vitatkozni. Ugyan Los Angelesben nem jártam még csak New Yorkban, illetve Afrika közelébe se jutottam még el, de a kérdésre azért éreztem szívemből szólónak a nem-et, mert a saját bőrömön tapasztaltam, amiről beszélek.

Szerencsésnek mondhatom magamat abban a tekintetben, hogy jelenlegi életemre úgy érkeztem meg, hogy el voltam látva jobbnál jobb dolgokkal. Magammal hoztam egy fajta bölcsességet, (direkt nem tudást írok) amit több, mint valószínű, hogy nem óvodás koromban szedtem össze. Emellett meg lettem áldva egy külsővel, ami szintúgy segítette az utamat, igaz, azóta tapasztaltam a negatív oldalát is... Ez is nagyszerűen mutatja, hogy semmi sem fekete-fehér. Mindennek van pozitív és negatív oldala.

Már viszonylag fiatal koromban elég jól átláttam és megértettem a dolgokat. És itt most nem arra gondolok, hogy nagyon jó voltam bizonyos tantárgyakból. Az lexikális tudás, amit bárki el tud sajátítani.

Sokkal inkább arra gondolok, hogy értelmi és érzelmi szinten láttam át jobban a dolgokat talán, mint az engem körülvevő emberek. Ennek köszönhető, hogy olykor a tanárok által “furának” voltam konstatálva, mert nagyon jókat beszélgettem velük és a gyerekek szüleivel.

Egy szó, mint száz. A magamban fellelt adottság és képességek miatt tudom bizton állítani, hogy nem indulunk egyenlő esélyekkel. Azonban!

Azonban és talán ez a fontosabb része a mondandómnak, mindenki megkapja a lehetőséget arra, hogy a lehető legjobb önmagaként éljen. Ez mit jelent?

Azt, hogy a lehetőséget mindenki megkapja. És aki él a lehetőségekkel, annak nem lesz majd panaszára, hogy miért nem így-úgy vagy amúgy született. Ehhez azonban meg is kell lépni ezeket a lehetőségeket. Itt jön be a második tényező, amit fontosnak találok elmondani.

Az, hogy hány lehetőséget fogsz tudni meglépni nagyban befolyásolja, hogy gyermekkorodban milyen kondicionálásban volt részed. Gondolok itt most az összes nevelésre és hatásra, ami ért téged. Szüleid, tanítóid, társaid. Egy általam közkedvelt keleti mester szerint az életünk első 7 éve meghatározza a következő 70-et.  Miről szól ez?

Arról, hogy gyermekként olyan vagy, mint a szivacs. Az első 6-7 évedet Théta állapotban töltöd.

A théta egy különleges állapot, a tudósok kiderítették, hogy ebben az állapotban az információ teljesen akadálytalanul, lazán áramlik be az agyba, egyszerűen úgy működik, mint egy nyitott kapu, mindent beenged és befogad.

A gyermekkor théta állapotában a gyermek minden információt beszippant, ami körbeveszi.”

Ebben a tekintetben is szerencsésnek mondhatom magam. Fiú gyermekként kellő szabadság és szigorban volt részem. Bátran próbálgattam a szárnyaimat és mindig támogatva voltam, ha valami nem sikerült. Nem csak a tőkéletes volt tőlem elfogadva, hanem minden más is. Azt gondolom, hogy egy gyermeknek az egyik legfontosabb dolog, hogy érezze a szülői támogatást, azt, hogy védve van, de mégsincs börtönben. Muszáj a hierarchikus rendszer, de egyben a barátja is tudjon lenni neki a szülője.

Ebből a két aspektusból megvilágítva jutunk el odáig, hogy egyáltalán nem egyenlő esélyekkel indulunk, hiszen az előző életeinkben sem ugyanazt éltük meg, így nem ugyanazokat a dolgokat hozzuk onnan és nem ugyanabban a kondicionáltságban van részünk.

Viszont! És itt megint visszatérünk az alapvető tézísünkhoz. Mindenki megkapja a lehetőséget arra, hogy eljusson oda az életében, ahova el tud jutni. Bármekkora is a batyu, amit magunkkal hozunk, kinek kisebb, kinek nagyobb, kinek több jó dolog van benne, kinek kevesebb. Igen, kinek egyszerűbb kicsit az út, kinek nehezebb, de!

A tudatosságunk fejlesztésével meghaladhatjuk a transzgenerációs mintáinkat és egy teljesen más irányt vehet az életünk. Egy olyan irányt, amire nem biztos, hogy találunk bizonyítékot itt és most, csak ha életekkel korábbra visszanézünk.

De kell-e egyáltalán bizonyíték a szív hívására?

Ha kell, az egy dolgot mutat meg. Az elszeperáltság még mindig jelen van.

Egy valóban hívő embernek, (nem egyházi vallásosság értelmében) egy önmagában az egységet megélő egyénnek, nincs többé szüksége bizonyítékra, ahhoz, hogy ha kell, akkor logikátlannak “tűnő” lépéseket, akár 180 fokos fordulatot tegyen az életében.

Az elszeperáltság pedig pont abból érkezik, hogy nem békélünk meg magunkkal. Ellenségeket látunk magunk körül, folyamatos nehézségeket és akadályokat. S a legnagyobb ellenséget önmagunkban látjuk. Kondicionáltságunk, a felelősséghárítás, a menekülés és a hiányzó hit az, ami miatt nem tudjuk szeretni önmagunkat. Ha pedig nem szeretjük magunkat, akkor eltávolodunk önmagunktól, hiszen saját magunkat vetjük meg. Ha távolodás van, bomlik az egység.

Menekülünk zabálásba, alkoholba, drogokba, szexbe, munkába, kikönyörgött figyelembe. Mindegy mi az, csak tompítsa a belső érzékelést. Távol önmagunktól, távol vagyunk másoktól s a világtól.

Annak ellenére, hogy a covid valóban elszeperál egymástól minket, remek indikátora annak, hogy milyen szinten vagy Te, mint egyén elszeparálva önmagadtól. Hogyan viselnéd, ha 2 órán keresztül egyedül lennél egy üres szobában, ahol nincs ott veled a laptop, se telefon, se könyv, se semmi. Csak te és egy üres szoba.

Fentebb írtam arról, hogy semmi sem fekete-fehér, lehetőségeket mindannyian kapunk. Egyesek a covidot egy sorscsapásnak tekintik és valóban rengetegen elvesztették a munkájukat, számos vállalkozás ment tönkre és sokan kerültek irgalmatlanul nehéz helyzetbe. Vannak dolgok, amiken sajnos nem lehet változtatni. Azonban vannak, amiken lehet változtatni.

Ilyen például az, hogy a covid által megjelenő helyzetben, Te mihez kezdesz önmagaddal?
Felelősséget hárítasz, csak a problémát látod vagy esetleg egész nap az interneten szörfölsz?

Felismered-e, hogy erre a vészhelyzetre a benned megjelenő viselkedés, pont ugyanaz a viselkedés, ami mindig megjelenik, amikor hasonló helyzet áll fenn az életedben? Látod-e a világ által tartott tükörben önmagadat? Látod-e, hogy akár életed lehetősége bukkanhat fel a semmiből, amint átléped a belső utazásod kapuját?

El tudod-e engedni automatikus működésédet és rá tudsz-e hangolódni a belső iránytűdre? Soha nem volt jobb lehetőség ezt tenni, mint most.

Le lett nullázva az életed? Ugyan már! Ne beszélj butaságokat. Te nem a munkád vagy és nem az vagy, amit csinálsz. Te nem a házad, lakásod, elvesztett albérleted vagy.
Te ennél sokkal több vagy.

A probléma az az, hogy gyakran azonosítjuk magunkat a munkánkkal, az anyagi helyzetünkkel és a fejünkben létrehozott társadalmi szerepünkkel. És amivel azonosítottuk magunkat, az most vagy sokkal kevesebb, gyengébb lett vagy már nincs is. Persze vannak, akikre ez nem igaz. Nekem például 2020 december lett életem eddigi legjobb hónapja anyagilag a vállalkozásban. Ez mi, ha nem szöges ellentéte a logikának? Covid, ráadásul december.

Visszatérve sosem előnyös az, ha az eredményekkel azonosítjuk magunkat. Egyrészt azért, mert ha az szuper jó, akkor óriasi királynak érezzük magunkat, ha meg irgalmasan szar, akkor pedig kevésnek érezzük magunkat. Mi ez?

Kívülre helyezett értékesség. Ez bizony egy nagyon veszélyes dolog. Valójában minden, ami nem tőlem függ, az bizonytalan. Legtöbben mégis rajtuk kívül álló dolgokban szeretnének bízni, s nem önmagukban. Amikor bizonytalan dolgokra helyezem az értékességemet és ezek meginognak, akkor megingok én is, mint egyén.

Ezért kell a benti dolgokkal foglalkozni és biztos alapokra építkezni. S láss csodát, most pont jött egy lehetőség, ami által elgondolkozhatsz azon, vajon biztos, hogy abba az irányba halad az életem, amelyikbe szeretném?

Hivatalosan az első blog posztom zárásaként itt hagyok neked 6+1 kérdést, amit javaslok, hogy egy nyugodt, csendes órádban válaszolgasd meg magadnak egy papíron.

Valóban élvezem, amit csinálok, vagy csak hazudok magamnak?
Követem a szívemet vagy meghunyászkodok?
Hű vagyok önmagamhoz vagy folyton megcsalom magam?
Tisztelettel tudok-e önmagamra nézni? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
Kapcsolataimban tudom és merem-e magamat képviselni?
Kapcsolataimat a tisztelet és a szeretet övezi?
Csak fogyasztok és beszélek vagy cselekszem is?

Üdvözöllek-e csodálatos utazás kezdetén:) Rövid időn belül életem egyik legmerészebb lépését fogom neked itt közvetíteni a blogon keresztül, amivel kapcsolatban hamarosan érkezem több infóval:)

Köszönöm, ha megosztod a blogot, hogy még több emberhez eljuthasson, ezzel támogatod a munkásságomat, illetve hálás lennék, ha megírnád üzenetben valamelyik social média platformon, hogy hogyan tetszik eddig, illetve milyen témákban látnál tőlem szívesen írást.

Köszönöm!

Hála. Szeretet. Boldogság.

- Andris





























Írj nekem

Kapcsolat

Email: hello@andrisvarga.com
Telefon:
 +36 30 164 67 97

Írj nekem

Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!

Thank you! Your submission has been received!
A manóba! Nem sikerült elküldeni. Kérjük próbáld újra!