Ő felismerte, hogy ha egy csendes sötét szobában a szemét becsukva fél órán keresztül tud lebegni a Mindenségben, miközben jól van, akkor mindenhol jól tud lenni. Ez a felismerés azt mutatja meg, hogy a legnagyobb démonaink nem rajtunk kívül, hanem rajtunk belül helyezkednek el. Hogy mielőtt elindulnánk és megpróbálnánk valami heves indíttatás alapján megváltoztatni az életünket, előtte próbáljunk meg egyáltalán önmagunkkal lenni, elsőre lehet, hogy ebbe is beletörik a fogunk.
Emlékszem néhány évvel ezelőtt az első elvonulsomra készültem az év végén, két ünnep között. 4 nap a csodálatos Kismaroson. Telefon, zene, emberek nuku, csak én a havas táj egy toll és egy füzet. Izgatott voltam az utazás kapcsán. Karácsonykor meséltem a családnak, hogy utazok el, majd az egyik kedves rokonom megemlítette, hogy ő el sem tudja képzelni, sőt, még a hideg is kirázza a gondolattól, hogy 4 napot egyedül legyen önmagával.
Ez az eset több dologra is rámutat. Van egy fogyasztói társadalom, ami azt neveli belénk, hogy minden, amitől jól érezheted magad, minden, ami ÉRTÉK, az kint van. Azt meg kell szerezni. S ha nem tapasztaljuk meg, hogy valójában minden, ami lényeges, ami valódi ÉRTÉK, az belső tulajdonság, amit nem kaphatunk meg kívülről, akkor könnyen az ego csapdájába eshetünk, aki kielégíthetetlen, folyamatosan újat, jobbat, szebbet, többet akar, mígnem teljes nyomorúságba kergeti az embert.
Futunk, keresünk, hajtjuk magunkat újabb élményekbe, emberekbe. Mindenki máshogy fogalmaz. Van, aki sikerélményt keres, van, aki az elismerésért próbálkozik, mások a szeretet morzsákért hajlandóak feladni önmagukat. Bárhogy is legyen, végső soron mindannyian a Teljességet keresik. Ugyan nem tudják megfogalmazni, de valami féle hiány érzetet próbálnak betömni. A baj csak az, hogy amíg kifelé indul az egyén, addig a hiányérzet nem, vagy csak ideiglenesen lesz betömve. Hiszen a hiány az egyénben van. Viheti ezt az érzést bárhova, senki sem tud belé tölteni Teljességet.
Ehhez bizony el kell indulni a belső úton. Előbb megbarátkozol önmagaddal, utóbb felfedezed, majd elmélyülsz a lényedben, s később ebből létezel. Sokaknak a Jelenléttel kapcsolatos megéléseik nem annyira szivárvány, minden happy feeling. Sokaknak elsőre ez egy nehéz tér, ahol találkoznak minden addigi mélybe nyomott tartalmukkal. Kinek mennyi, ki mekkora batyut cipel, s azt hány évig.. nem mindegy. Azonban ha végleg fel akarunk hagyni a alá-fölé rendeltséggel, a függőségi állapottal, akkor nincs más út, mintsem befelé haladni.
“ A jelenlét a természetes állapotunk, mert hív.”
A jó hír az, hogy egy idő után, amikor az egyénben megjelenik a béke, amikor igazán megtapasztalja a Jelenlét mámorító ízét, elkezdi hívni ez az állapot. Újra, meg újra, meg újra. Hiszen ebben az állapotban megszűnik az összes kettyós, csak az elménkben létező konstrukció. Gondolatok tömkelege, zavargás. Helyette megjelenik, egy “minden jól van” érzés, ami nem azt jelenti, hogy nincs mit csinálni, hogy ne lehetne fejlődni, változtatni, tenni önmagunkért. Egyszerűen azt jelenti, hogy bármi is van, én békében vagyok vele. Még csak az elfogadás szót sem használnám, mert az is egyfajta csinálásra utal, azonban amiről én beszélek itt, az egy állapot, nem cselekvés. S ez az állapot a jelenlévő béke, a nyugalom. Megjelenik a jókedv, a humor. Az életet elkezdjük önnön meztelenségében, egyszerűségében tisztán felfogni. Egyszerűen annak látni a dolgokat, amik, s nem annak, amit gondolunk róluk. Ez a fajta tiszta tapasztalása a valóságnak átmossa a létezést, és egy teljesen más köntösbe rakja. Pontosabban nem rak rá semmilyen köntöst. Ez a köntös nélküli állapot. A Jelenlét nem egy állapot, amibe el kell jutni, hanem egy állapot, ami minden állapot alapja. Minden állapot alatt van. Nem el, nem tovább, nem messzire, nem valami, amiért sokat kell gürcölni, hanem ITT és MOST elérhető. Egy állapot, amihez nem több dolog kell, hanem el kell engedni mindent. Hagyni kell, hogy a folyó hullámai vigyenek, bízni kell az életben, rá kell engedni magunkat, majd élvezni. A Jelenlét visszatérés a természetes állapotunkba. Visszatérés…
“Elmúlik a valakivé válni kell érzése.”
Ez az állapot, amiben ha igazán megmártózunk, akkor rájövünk, hogy nem kell sehova rohanni, nem kell semmit sem elérni, sőt még csak valakivé válni sem kell. Főleg ez az utolsó, ami vicces. Az a hit él bennünk, hogy valakivé válnunk kell. Ez a hit magában hordozza azt, hogy akik, amik most vagyunk, az nem elég, az kevés. Az nem értékes, de majd ha valakik leszünk, na majd akkor…
A Jelenlét állapotban megtapasztalható Teljesség érzésének hatására megszűnik a görcsös akarás. A kevés vagyok érzése. Megszűnik, mert ahogy a korlátok oldódnak, előbb vagy utóbb, de rájövünk, hogy sokkal többek vagyunk valójában annál a személynél, akit most magunknak hiszünk. S ha még ez most távolinak is tűnik, esetleg úgy érzed, hogy nem tudsz azonosulni ezzel, akkor sincs semmi baj. Hidd magadat annak, aminek csak akarod. Végső soron nem számít. Hisz csak az számít, hogy mit tapasztalsz. S ha azt tapasztalod, hogy a végtelenben elmerülő Jelenlét vagy, akkor az van. Ha azt tapasztalod, hogy te vagy maga a Szeretet, akkor az van. Ha azt tapasztalod, hogy önmagad vagy a Teljesség, akkor az van, s ha azt tapasztalod, hogy kevés vagy, akkor az van. Érted?
“A jelenlét segít, hogy felismerjem, mikor kell tennem, és mikor nem.
Ez az állapot a legintimebb kapcsolódás. Kivel? Önmgaddal, az emberekkel, a világgal, az egységgel. Személytelen intimitás. Tudom, ez a két szó együtt furának tűnik. Hogyan lehet valami intim, ha személytelen? Ám, aki mélyen tapasztalja a Jelenlétet, ő ezt éli. Intimitás a világgal, nem csak egy, vagy több személlyel. Az is beletartozhat, de nem szűkül le arra.
Ebben az állapotban kiélesednek a receptoraink, s higgadtan látunk, higgadtan döntünk. A Jelenlét segít, hogy felismerd, mikor kell tenni, és mikor nem. Egy magasabb minőségű létezést kínál, amikor nem fejből, nem elméből, nem a beléd nevelt automatizmusokból döntesz, hanem kapcsolódva a szíveddel, a Térrel, megjelenik benned a döntés. Intuitívan, spontán. Sokan félnek ettől a létezéstől, mert kiszámíthatatlannak tartják és nem megbízhatónak. Pedig valójában egy sokkal biztosab Forrásról beszélünk, mint az elme.
Egy olyan kutról beszélünk, amiben a Múlt, Jelen, Jövő vize folyik egyszerre.
Amiben megérkeznek a válaszok, csak elég éberré és érzékennyé kell rá válni.
Egy olyan forrásról beszélünk, ami mindig jelen van. Ami nem indokol, nem magyaráz, egyszerűen megjelenik érzésként/érzetként, esetleg halk hangként. Ám nem a szokásos érzelmekről beszélek most. Egy annál mélyebb, fundamentálisabb helyről jövő érzésekről van itt szó. Ez a tulajdonsága, hogy nem indokol, nem magyaráz sokakat elbizonytalanít. Fel kell ismerni, hogy az elme akar mindent érteni, az elme akar mindenre magyarázatot, ő akar biztosra menni.
A Jelenlétben való létezés azonban túlmutat az elmén.
Túlmutat azon, kinek most hiszed magad.
Ez a misztérium világa.
Szeretettel,
Lélektolmács
- - - - - - - - - - - - - -
Ha szeretnél velem dolgozni, privát üzenetben vagy a weboldalamon tudsz jelentkezni.
