Jó ideig forgattam magamba a témát és kerestem az okokat arra, hogy én miért nem foglalkoztam soha az önszeretettel? Valahogy mindig is természetes volt, de soha nem csináltam semmi konkrét technikát rá, ezért bűzlött nekem a dolog. Mígnem fel kellett ismernem, hogy bár használjuk és használom én is a fogalmat: “önszeretet”, ilyen valójában nem létezik.
Aki az önszeretetre vágyakozik, ő valójában az önmagával lévő kapcsolaton szeretne javítani és a szeretetet szeretné felismerni az életében. Fontos a felismerni szó, mert nem valami olyan dologról beszélünk szerintem, amin dolgozni kell, amit meg kell találni odakint, hanem valami olyasmiről, ami mindig is volt, van folyamatosan, csak fel kell tudni ismerni. Az önmagunkkal lévő kapcsolat, az önszeretetünk kezdetben nagyban függ attól, hogy édesanyánkkal milyen volt a kapcsolódásunk, hogyan szeretett ő? Érzéki, figyelmes, intim, erős, de szabad volt, vagy rideg, hideg, parancsolgató, feltételhez kötött volt?
Fejlődésünk hajnalán úgy bánunk magunkkal, ahogy a szüleink bántak velünk. A fejben elhangzó mondatok, az önmagunkkal való párbeszéd is nagyon sokszor megegyezik azzal, ami belénk ivódott, amit átéltünk gyermekként a szüleinkkel. Úgy beszélsz magaddal, ahogy anyád, apád beszélt veled, mígnem ezt fel nem ismered.
Tehát nem gondolom, hogy az önszeretettel külön foglalkozni kéne. Amivel foglalkozni kell, az az, hogy “jól” bánjunk magunkkal, tetteink azt sugározzák, hogy tiszteljük, becsüljük magunkat, hogy nem vagyunk önmagunk felé elvárásokkal. Hogy nem kötjük a szép szavakat feltételekhez, hogy megadjuk magunknak, azt amire vágyunk.
Én azt szoktam mondani, hogy az önszeretet egyik szintje talán lehet az, amikor igenis teszel magadért, egészségesen eszel, foglalkozol a testeddel, lelkeddel, teszel azért, hogy fejlődj, de emellett jutalmazod magad, megadod magadnak, azt amire vágysz, legyen az egy meleg fürdő, a kedvenc csokid vagy éppen egy egész nap csakis önmagadnak.
Ennél egy talán magasabb szintje számomra az, amikor teret engedsz lelked vágyainak és megéled önmagad. Hiszen, hogyan tudunk a legjobban honorálni valamit? Szerintem úgy, ha hagyjuk, hogy az legyen, ami. Azaz követed a szíved hívását, megéled a gyermeki vágyaidat, és haladsz azon álmaid felé, amiről a társadalom nagyobb része próbál inkább lebeszélni. Mert a szeretet az szabadság. Szabadon hagyom, hogy az légy, aki csak szeretnél.
És persze nehéz “szeretni magad”, amíg azon vagy, hogy elfogadd magad, amíg úgy gondolkozol, hogy vannak jó és rossz tulajdonságaid. Ez az elfogadás nagy téma volt az utóbbi hónapokban itthon is és az egész világon. Azonban fontos észrevenni, hogy az az ember akar elfogadni, aki alapvetően nem fogad el. Az akarja elfogadni a melegeket, aki nem fogadja el őket. Mert akinek természetes, annak meg sem fordul a fejében az elfogadás. Hát így állunk. Ezért vigyázz, hogyan beszélsz önmagadról. Amikor azt mondod, hogy el szeretném fogadni önmagamat, azzal egyetemben azt is mondod, hogy nem fogadod el magadat. A dualitás világában folyamatos ellentétpárokba ütközünk. Az elméd is így operál, így amint kimondasz valamit, annak megjelenik az ellentéte is benne.
Ezért tartom jobb módszernek, ha elengedjük a jó és rossz címkéket és behozzuk azt a fajta mentalitást, amit a természetben oly könnyedén tudunk működtetni. Ott nem mondod az egyik fára, hogy mennyire szar, amiért alacsonyabb, mint a másik. Ott nem ítélkezel általában. De önmagadat és az ember társaidat már inkább. Így, ha sikerül elkezdened működtetni önmagad irányába azt, hogy értékeled magad, észreveszed, mennyi szépség, mennyi gyönyör, mennyi jó dolog van benned, mennyi jó dolog vagy te, majd egyszerűen mindent hagysz annak lennie. ami, akkor az “elfogadás” automatikusan megtörténik. Amint nem osztod fel önmagadat “jó” és “rossz” tulajdonságokra, eltűnik az, amit el kéne fogadnod. Maradsz te egészében, egységként. Amint természetes módon megtörténik az elfogadás, el tudsz kezdeni valójában változni. Mert míg ellenállás van benned önmagaddal kapcsolatban, addig a változás egy szép szándék marad csak.
És akkor elérkeztünk a másik vonalhoz, ami pedig az, hogy a tudatos jelenlét hatására, a szeretet egyszerűen kinő az életedben, mint kertben a virág. Nem akarom annyira ragozni ezt, van egy videóm is erről, de a lényeg, hogy a figyelem hatására, azáltal, hogy elkezdesz figyelni önmagadra és az életedre, azáltal, hogy megtapasztalod a jelenlétet, bizony-bizony meg fog jelenni a szeretet.
Ott lesz, abban leszel, az leszel te. Nem lesz személyhez kötve, sem tárgyhoz, sem helyhez, egyszerűen az leszel. Ekkor végleg elbukik az önszeretet fogalma, mert rájössz, hogy nem kell magadat szeretni, sem a szeretteidet, egyszerűen ebben kell tudni létezni, s akkor ez mindent magába fog ölelni. Magadat, a szeretteidet, az embereket, az állatokat, a növényeket, a lakásodat, mindent, amire ránézel, mindent, ami vagy.
Ha szeretnél velem együtt dolgozni, email formában tudsz jelentkezni:
hello@andrisvarga.com
Ölelés,
Andris
