Önismeret, Fejlődés, Mélypont

Se mélypont, se fejlődés…a stagnálás csapdájában

Sokszor találkozom azzal az esettel, hogy valaki úgy érkezik meg hozzám, hogy valójában még nem hozott meg egy határozott döntést önmagában a változásával kapcsolatban, még próbálja fenntartani az illúzióit, s ez bizony hátráltatja az összeomlásból való újjáéledésben, mert… …mert ha nincs összeomlás, nincs újjáéledés.

Sokszor találkozom azzal az esettel, hogy valaki úgy érkezik meg hozzám, hogy valójában még nem hozott meg egy határozott döntést önmagában a változásával kapcsolatban, még próbálja fenntartani az illúzióit, s ez bizony hátráltatja az összeomlásból való újjáéledésben, mert…


…mert ha nincs összeomlás, nincs újjáéledés.


Vágjunk hát bele.


“A mélypont elérése nem más, mint hogy felhagyunk a tagadással.” - Adyashanti


Ahogy az oldalamon is írom, mi emberek keressük az örömöt, élvezetet, boldogságot, szeretetet, és próbáljuk elkerülni a szenvedést. Ez egy egyszerű működés. Jót igen, rosszat ne. Ám, aki nem vigyáz, őt ez a motto bizony az örök szenvedésbe kárhoztatja.


Mi emberek, s valójában sokkal többek, mint emberek, képesek vagyunk felülemelkedni eme egyszerű működésen. Márpedig aki a fejlődésre hajtja a fejét, ő neki bizony az útja során egyszer csak fel kell ismernie, hogy önfegyelem, hibázás, fájdalom nélkül nincs könnyedség, nincs tökéletesség, sem valódi, a lélek mélyéből fakadó öröm. Ez a lélek tánca.


A fenti idézet kapcsán megjelenhet a fejedben a gondolat: “Na jó, de mégis ki a fene akar mélypontot?” Valójában senki és mindenki. Utadon haladván fel-fel ismered, hogy a mélypont nem rossz. A fejlődés, az építés, az újjáéledés része.


Van, hogy elfogynak a lehetőségek, nincs több válasz, beszűkül a látómező. Ami eddig működött, most nem működik. Ami eddig segített, most haszontalan. Ilyenkor jön, hogy megpróbálod erőből áttólni magadat a problémán, s néha bejön. Legtöbbször pedig elindul egy görcsös vergődés az elme mocsarában, hol egyre inkább kilátástalanná válik a helyzeted.


Sokan úgy jönnek hozzám, hogy valójában lényük egy részével nem szeretnék hallani az igazságot. Jól teszik, hisz igazság nincs is, ám valójában ilyenkor a fájdalmat próbálják elkerülni. Védekeznek, nem engedik meg maguknak, hogy fájjon, tagadnak, próbálják elkerülni a mélypontot. Ilyenkor kötelességem erre felhívni a figyelmüket és megpróbálni valahogyan átadni azt, azzal, hogy nem engedik bele magukat az élet természetes folyamába, aláássák a felszabadulást.


No nem a problémák alóli végső felszabadulásra gondolok, hisz ilyen nincs, sokkal inkább a görcsös elakadásból eredező energetikai megnyomorodásból. Mert amikor nem adjuk át magunkat az életnek, akkor ellenállásunkkal valójában mélyen önmagunkba gyökerezzük problémánkat. Ilyenkor jön a stagnálás, s ebből ered, hogy egyre kevesebb energiánk lesz változtatni. Szépen lassan elsétál az életerőnk.


Fontos kihangsúlyoznom újra, a mélypont nem rossz. Ki nem hajlandó veszni hagyni mindent, ki nem képes megadni magát egy nála magasabb erőnek, ő sajnos nem számíthat erőteljes gyógyulásra, fejlődésre.


Szepes Mária ezt írja a “A Vörös Oroszlán” című művében:

“A legmélyebb mélység legalsó pontján vehetsz lendületet a legmagasabb Cél felé.”


S mennyire szépen fogalmaz. A mélypont, az a legmélyebb mélység legalsó pontján lévő összesés. Ám ne félj ettől, mert ki talajt érint, Ő erőre kap. Ez olyan, mintha áttörne egy üveg fal és könnyűvé válna az áthaladás rajta. Amíg csak neki dőlünk, amíg próbáljuk elkerülni, hogy összetörjön a fal, amíg védjük magunkat, addig nem haladhatunk tovább. Tapasztalatok alapján az élet jutalmazza azt, ki képes feladni önmagát a továbbhaladás kedvéért. Fel kell ismernünk mindannyiunknak, hogy a gyógyír a fájdalomban rejlik. Mindig, mindig. Ki egyiket száműzi, ő száműzi a másikat is. Ennek a felismerésnek mély, sejtszinten kell tudatosulnia.


A fájdalom elkerülése, még több fájdalmat szül. A kerülőút zsákutcává válik. Ha nem lépsz, könnyen elveszíted magad, de ne aggódj, mert míg a térképre váró elvész, ki vakon elindul, hazatalál.


Folyamataimban általában akkor érkezik el az áttörés, amikor valaki teljesen áttudja magát adni az élet naturális mozgató erőinek. Ez magával hozza az elkerülhetetlen szembenézést, találkozást saját démonokkal és a lénye aljára nyomott fájdalommal. Ámbár most elég pokolian írtam le, valójában ez egy gyönyörű dolog. Olyannyira, hogy ki ráérez a lüktetésére, ő sebesen fog haladni igaz Önmaga felé. Mert ne feledd. A mélybe nyomott érzelmeid, a harag, a düh, a fájdalom is te vagy, s ezzel önmagadat száműződ látszólagosan…látszólagosan, hisz valójában sosem száműzhetsz valamit teljesen.


Ki képes átadni magát az önmagában lüktető örökké való forrásnak és bizalmat ad az életnek, ő nála bekövetkezik az áttörés. Ám mindezt félve mondom, nem akarom, hogy bármiféle áttörésbe kapaszkodjon bele az elméd. Egyszerűen csak hagyj mindent.


Engedd meg, hogy a dolog úgy legyenek ahogy. Ha megengedésben tudsz lenni, akkor falaid, melyek gátoltak a továbbhaladásban, feloldódnak, s a változás szépen-lassan könyeddé válik.


Nem azért, mert csak kellemes dolgok fognak történni, hanem mert Te leszel az, aki megengedi az életnek, hogy újabbnál újabb izgalmakat hozzon, legyen az bármilyen köntösben is.


Ezt talán hívhatjuk szabadságnak.


Sok szeretettel,

Lélektolmács


Ui.: Ha szeretnél velem dolgozni, privát üzenetben vagy az alábbi email címen tudsz jelentkezni egy rövid bemutatkozással és az elakadásod ismertetésével: hello@andrisvarga.com



További cikkek

Írj nekem

Kapcsolat

Email: hello@andrisvarga.com
Telefon:
 +36 30 164 67 97

Írj nekem

Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!

Thank you! Your submission has been received!
A manóba! Nem sikerült elküldeni. Kérjük próbáld újra!