Amikor a jelenlét mélyül, egyre inkább megjelenik általa a tökéletesség létállapota.
Ebben az állapotban megélés szinten válik nyilvánvalóvá, hogy az élet folyamatosan a tökéletességben létezik. Tökéletes minden. A formák, az emberek, a színek, az autók ahogy haladnak, minden és minden történés.
Ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk, hogyan lehetne egy adott helyzetben bizonyos szemszögből nézve helyesebben cselekedni, vagy hogy szenvedés van a világban. Mindez ugyanúgy látható marad, nemes egyszerűséggel itt már látjuk azt is, hogy ez is a tökéletesség resze, ez is Az, s az emberi nézőponthoz képest, egy kitágult állapotból nézve, teljesen rendben van.
Ebben az állapotban önmagunkat ennek a tökéletességnek a részeként érzékeljük, így a félelemnek, aggódásnak, vagy bármiféle érzelmi állapotnak, ami a hiányból vagy tökéletlenség tudatállapotából fakad, nyoma sincs.
Végtelen biztonság és harmónia jellemzi ezt az állapotot a saját megélésem alapján.
Ahogy haladsz az úton egyre inkább fontos lesz az a kérdés, hogy mégis hogyan integrálod a spirituális tapasztalataidat a mindennapi életben? Például a létezés relatív szintjén megjelenő szenvedésre hogyan reagálsz? Homokba dugod-e a fejed, mondván, minden rendben, minden tökéletes, vagy segítesz, ha tudsz és van rá lehetőséged? Én nem állítom, hogy az egyik helyesebb döntés a másiknál. Az viszont biztos, hogy a spirituális úton lévő Valódi megélések, melyek a valóság egy kitágultabb állapotára adnak betekintést, okozhatja azt, hogy elhatárolódunk az emberi lét szenvedésétől, s akár örömétől. Amikor a spirituális tapasztalatainkat arra használjuk, hogy ne lássuk meg a valóság egy olyan részét, - mely igen, talán illúzión alapul, ám mégiscsak a valóság része -, mely számunkra fájdalmas lenne, esetleg közelebb hozna megint ahhoz, amitől távolodni szeretnénk, akkor bizonyára becsapjuk önmagunkat. Végső soron, a valóság bármely részének a megtagadása, az Egység átlényegítését és megélését hátráltatja.
Azaz, ha a spiritualitásod elzár az emberi élettől, és ez folyamatosan fennáll, nem csak rövid időszakokig, - mert az természetes, és az út velejárója - , akkor valahol becsapod magad. Az ébredés átlényegítéséhez, az illúziók folyamatos lebomlásához egy érett személyiségre van szükség. Mivel a legtöbb spirituális emberben benne van egy természetes menekülési vágy az emberi élettől, így ha erre nem lát rá az egyén, akkor ez a menekülési hajlam könnyen újabb illúziókba vezetheti az a folyamat révén, melynek ponthogy az illúziók felszámolása lenne a célja.
Tehát bármilyen csodálatos állapotot is tudj megélni, bármire is láss rá, bármit is ismerj fől, a tudatosságod vizsgája akkor jön el, amikor újra az emberi élet mindennapi kihívásaiban találod magad, és megnyilvánul, hogy mennyire tudtad feldolgozni és a helyére rakni, integrálni az élményedet.
Ennek az útnak a csodálatos élményeken, a megváltozott létállapotokon túl, megvannak a veszélyei is. Gyakran nem könnyű feldolgozni, hogy az élet és önmagad nem az, aminek látszik. Mégis hogyan maradok ember és élem az emberi életemet, miközben egyre jobban látok rá létem ezen túlmutató aspektusaira, s ismerem fel, az Élet nem (csak) az, aminek eddig megéltem. Ezen a kérdésen megéri morfondírozni:)
Ha elakadnál a spiri útvesztőben, én itt vagyok.
Ölelés,
Sivananda
