Az alábbi sorok személyes tapasztalatból fakadnak.
Szabaddá válni az elmétől
A spirituális ember fejlődése hajnalán azt gondolja, hogy, ha eléri a gondolatmentes állapotot, ha majd mindig képes lesz megmaradni a nyugalmában, ha teljesen máshogy fog gondololkodni, majd akkor…
akkor valóban haladt az úton, valóban változott, szabad lett.
S tény, hogy az út során az ok nélküli boldogság, a nyugalom és derű, egyre inkább kezd alapállapottá válni, azonban valódi szabadság mégsem ezek, hanem a nem-azonosulás által érkezik meg.
A múltkor épp úsztam, és úszás közben figyeltem, ahogy az elmém egy teljesen elmés-egós gondolatmenetet pörget éppen. S miközben ez ment benne, rám nem hatott. Tőlem “független” módon történt, halál szabad voltam közben. Ami azt jelenti, hogy nem szenvedtem a gondolatmenet tartalmától. Boldogságomat nem befolyásolta.
Igaz, hogy az út során az elme működése, tartalma elkezd teljesen megváltozni, de ugyanakkor bármikor feljöhet egy olyan gondolat, amit önmaga, az elme megítél, hogy nem magasztos, emelkedett. Amolyan régi programból, kondicionáltságból fakadó gondolat. Az idő előrehaladtával, ahogy te és az elme nem csak intellektuális, hanem megélés szinten is elkezdtek külön válni, úgy kezdesz el az elme tartalmától szabaddá válni.
Ekkor tök mindegy, milyen gondolatod van, nem fog rád “hatni”, általában érzelmi töltete sincs, üres lesz. Míg sokan tapasztalják azt, hogy elkezdenek negatívan gondolkodni, és ennek hatására el is kezdik rosszul érezni magukat, addig ebben az állapotban, ha meg is jelennek esetleg ítélkező, vagy olyan gondolatok, amiket az elme negatívnak címkéz, akkor sem éled meg annak az alacsony rezgésű energiáját. Ezt nevezhetjük szabaddá válni a gondolatoktól.
Én/egó “nélkül”
A spirituális úton haladva, az egó egyre inkább kezd visszább szorulni. Biztos megvan az az érzés, amikor éppen önfeledten táncolsz, zenélsz, alkotsz vagy éppen sportolsz, és egyáltalán nem érdekel, hogy ki lát téged, hogy mit gondolnak rólad az emberek. Megfeledkezel önmagadról és másokról. Azt érzed, szabad vagy.
Haladva az úton, megjelenik egy ehhez hasonló állapot, ám többek között azzal a különbséggel, hogy teljesen jelen vagy, tudatos vagy magadra. Mégis, ha valaki rád néz, nem jelenik meg benned szorongás, kellemetlen érzet, viselkedésedet nem igazítod másokhoz. Picit olyan, mint amikor egyedül vagy otthon. Ott teljesen el tudod engedni, meg tudod magadat élni, jó esetben.
Amikor spirituálisan haladsz, és az én=egó kezd elsorvadni, akkor is ezt élheted meg, hogy az emberek között lenni, olyan érzet lesz, mintha egyedül lennél, mintha nem lennének ott. De ott vannak, ez a legjobb az egészben. Teljesen szabadon meg tudod magadat élni, pont úgy mintha egyedül lennél.
Ezen napjaimat egótlan, éntelen napoknak szoktam hívni, ami szó szerint nem igaz, mert itt is jelen van az egó, csak olyan kis mértékben, hogy nem befolyásolja negatívan a megélést, szinte észrevehetetlen. Mintha minden korábbi benned működő összehúzó, kellemetlen érzetet okozó mechanizmus elpárologna. Ez pont azért van, mert ezt mind az egód hordozza magában. Tapasztalataim alapján, igenis fontos dolgozni az egóval, a személyiséggel, tisztítani, fejleszteni, mert ez az operációs rendszer itt a Földön, de a megszabadulás, az nem az operációs rendszer kristálytisztaságát jelenti, hanem annak meghaladását. És érdekes módon az operációs rendszer sokkal jobban működik, ha már nem önmagunként éljük azt meg.
Személyiségbeli fejlődés fontossága a spirituális úton
Tehát hiába az a valóság, hogy az egó meghaladása fogja elhozni a szenvedésmentes életet, igenis fontosnak vélem foglalkozni a szemyélyiséggel, mert ez a járművünk. Az egó nem csak hátráltat, hanem pont, hogy jó járműként segítheti is a spirituális utat, ám ehhez figyelemmel kell tartani őt, és meg kell zabolázni. Pont úgy, mint egy elszabadult vad lovat. És nem mehetünk el amellett sem, hogy az egótlanosodás egy folyamat. Ami azt jelenti, hogy azokban az időszakokban, amikor jelen van az egó, akkor jelen lesz minden, vele együtt, amit az hordoz önmagában. A sérülések, a hátráltató hiedelmek, működési mechanizmusok. Magyarán, ha az emberi oldalunkra nem figyelünk oda, nem gyógyítjuk/fejlesztjük, akkor egy nagyon veszélyes terepen találhatjuk magunkat.
Ezt a legjobban az adja át, amikor olyan történeteket hallunk, miszerint a nagy mesterhez (direkt nem szeretnék spirituális vonalat, hagyományt említeni, valószínüleg mindegyikében előfordul) szexuális visszaélések köthetőek. Itt most ne ragadjunk le annál, mi igaz, mi nem. Elegendő kutatómunka után, nagyvalószínűséggel reális képet kaphatunk a valóságról - persze 100%-ig sosem lehetünk biztosak, ha csak nem mi éljük át -, szóval amiről itt szó van, az az, hogy van egy adott illető, aki, tegyük fel, meghaladta emberi mivoltját, ráébredt Valódi természetére. Ugyanakkor a személyiségében vannak olyan sérülések, sötét foltok, melyek bizony létrehoznak egy kettősséget. A Nagy Mester szavai, a létezésről szóló bölcsességei, tanítása, mind igaz lehet, s ezzel egyetemben a szexuális visszaélés is igaz lehet.. Mert hiába haladta meg valaki valóban az emberi létet, nem tudhatjuk, mennyire éli a mindenapokban a Valóságot, melyre ráébredt. S bizony, mindenkinek van egy egója, még a megvilágosodott mestereknek is, így jön létre az a veszély, amit a spirituális “fejlődés” melletti emberi/személyiségfejlődés hiánya kreál.
Az egónak való ellenállás
Semmit sem tudsz meghaladni, aminek ellenállsz. Ha ellenállsz az egónak, ha megpróbálod legyōzni, először úgy érzed, sikerrel jársz, késōbb ráeszmélsz, hogy átvert az egód, és csak felerōsödött, játszik veled.
Hogy tudná az egó legyőzni az egót? Mert valójában csak az egó akarja legyőzni az egót, hiszen ō tudja, hogy nem lehet legyőzni. Ez csak egy megvezetés. Ezért az egó nyugodtan hagyja, hogy megpróbáld lenyomni, valójában addig sem veszélyezteted területét az életedben. Ám amikor tényleg Önmagad felé fordulsz a Csendben, a spirituális gyakorlataid, a Sadhana alatt, akkor megjelenhet, mint hátráltató tényező. Megérzi vesztét, és különbnél különb dolgokkal áll elő, mint például,
- Önszabotázs,
- “nem is fontos”,
- “már nem akarom”,
- lustaság,
- “igazából már meg vagyok világosodva, butaság ezért tenni”,
- “nekem úgysem fog menni”
stb. stb. Ezek mind mind az egó fegyverei hogy megállítson abban, hogy elvedd a területét. Saját megfigyelésem alapján, ezt nem rossz szándékból teszi, sokkal inkább egy egyszerű védekezési mechanizmus. Az egó úgy véli, az a biztonságos, ha ő ül a kormánynál, majd ő életben tart téged itt a földön. Rettentően félti elegnedni a területét, s a kitartó, önfegyelemmel rendelkező kereső, azt tapasztalhatja az idő előrehaladtával, hogy újra és újra felerősödik az egó. Ezek amolyan hadjáratok. Tapasztalataim és gondos megfigyelésem alapján, ezen hadjáratokat mindig szintlépések követik. Pont ezért van a “hadjárat”. Mivel érzi az egó, hogy a következő állapotban neki kevesebb helye lesz az életedben, így még egy utolsó támadást megindít. Ezen felerősödéseket a következők jellemezhetik:
- felerősödő gondolatok
- érzelmi vihar-hullámzás
- beszűkült látószög, beszűkült tudat
- a “semmi sem jó” érzete
- diszharmónia, belső feszültség, harag, rosszindulat
- “szegény én” állapot, önsajnálat, áldozatszerep
- hitvesztés, elbizonytalanodás
- félelem
Hát igen… ha őszintén megfigyeljük az emberi életet, akkor azt láthatjuk, hogy a fentiek a legtöbb embernek, ha nem is minden napját, de élete nagyobb vagy jókora részét kiteszik. Viszont ha megértjük azt, hogy nagyon-nagyon kevesen élnek “egó nélküli”, visszahúzódott egóval, akkor viszont teljesen érthető, hogy a fentiek természetesek egy átlagos ember életében. Ha viszont valóban sikerült egy jó fejlődési útra találni a keresőnek, akkor az egy nagyon fontos mérő eszköze a változásának, hogy a mindennapokban, milyen állapotban létezik. Mert ha a Kereső valóban halad, akkor előbb vagy utóbb, a nyugalomnak, békének, jókedvnek, boldogságnak meghatározónak kell, hogy legyen a mindennapokban. Mindez ok és indok nélkül. Csak mert. Mert, amint az egó elkezd összébb és összébb húzodni, úgy valójában egyre több és több energia és boldogság tud beáradni a Létezésből.
Az egó felerősödések kezelésére az én általam tapasztalt igen hatékony módszer a következő:
1., Figyelem, észrevenni, hogy mi történik
2., Tudatosítani, hogy ezt az egó csinálja most, miért csinálja stb.
3., Észrevenni, hogy mindez csak illúzió (az egó játéka)
4., Ám közben totális elfogadás az aktuális állapottal szemben (megengedés, megélés, szeretet)
5., Fizikai test stresszmentesítése, impulzusok lecsökkentése (social média detox, egyedüllét, felesleges ingerektől való megóvás, hogy ki tudjon tisztulni a tudat)
6., Önfegyelem és szándék azért, hogy igenis ne hagyjuk magunkat elsüllyedni a szenvedés mocsarába, igyekezzünk a minket építő dolgokra irányítani a Figyelmünket
7., Kitartás! A fene se tudja, hogy meddig fog tartani. (Tapasztalatok alapján, az úton haladva, minden egyes egó erősödés egyre rövidebb és rövidebb. Azaz, ha többedjére tapasztalod, akkor a “megőrülés” hossza csökkenni fog nagyvalószínűséggel. Nekem például az elején hetekig is eltarthatott akár egy ilyen sötétebb időszak, azóta például a legutóbbi, az 2 óra volt.)
Keresőként azt tapasztalhatod az úton, hogy a megnövekedett boldogság, öröm, az nem az érzékszerveid kielégítése révén keletkezik, hanem abból az egyszerű megélésből, hogy együtt áramolsz az élettel. Nincs ellenállás, így nincs megengedés. Nincs el-nem fogadás, így nincs elfogadás. Ekkor a kereső felismeri, hogy az Élet folyamatosan egyfajta öröm-szeretet-boldogság állapotban rezeg, ez az alap rezgése, csak az egó ettől elzár. Elzár tőle és azt mondja, hogy boldog lehetsz, ha fizetésemelést kaptál, ha lett egy új autód, vagy éppen sikerült fogynod. Az egó azt mondja, légy boldog, ha öröm hírt kapsz, s érezz fájdalmat, szomorúságot, ha “negatív” hírt kapsz. Az egó minden belső állapotot valamilyen történéshez köt. Akár belső, akár külső. Ez maga a rabság. Ezért nem tudsz szabad lenni, mert függő állapotban létezel. A függés maga a fizikai világban történő események. S természetesen, már az maga egy függés, hogy a testnek étel kell, a test függ az ételtől, azonban a szabadság egy belső megélés, egy tudatállapot.
Összefoglalva:
- A Valódi szabadság nem a mindig kristálytiszta gondolatokból, vagy a személyiséged tökéletesre való csiszolásától válik elérhetővé, hanem az elme/egóval való nem azonosulás által. (ami egy folyamat!)
- Minden kellemetlen érzés/érzet mögött az egó van. Az útján haladó kereső azt tapasztalja, hogy az Éntelen/egótlan állapotokban minden korábbi érzelmi/mentális diszkomfort megszűnik. Amennyire lecsökken a saját egód működése, úgy másra nézve, szintúgy ezt tapasztalatod. Ahogy magadban nincs ott az egó, úgy mást sem annak fogsz látni.
- Az egó az eszköz, a jármű itt a földi életben. A személyiség fejlesztése, tisztítása fontos az út során, mert egy hátráltató mechanizmusoktól megszabadított személyiség, nagyon is tudja segíteni a spirituális fejlődést. Jó táptalaj, biztos oszlop neki.
- Az egónak való ellenállás nem segíti, csak hátráltatja az egótlanosodás folyamatát. Csak az egó akar megszabadulni az egótól, a Természetes állapotodban tökéletes helye van egy jól működő egónak is, mely segít a fizikai világban létezni. Az úton járók életében az egó felerősödése időről-időre megtörténik, mindez általában akkor, amikor következő szint meglépése előtt áll a gyakorló. Ilyenkor fontos tovább haladni, nem feladni az utat, gyakorlást.
Az út olykor nehéz lehet, olykor szenvedést tartalmazhat. Ám mindezt nem az út, hanem az úton járó tartalmazza. Az út gyönyörű, szépséges, boldogsággal teli. S amíg ez nincs így, addig el kell fogadjuk a megjelenő nehézséget, fájdalmat, magányt is. A kitartó kereső gyakorol, s végül gyakorlása révbe érik. Az utána következő állapotok pedig rámutatnak arra a tagadhatatlan tényre, hogy a Földi Lét, az maga a paradicsom. Nem kell sehová sem elmenni, mert minden
itt és most van, ez már az.
Vezetek spirituális mentor-folyamatokat, melynek elsődleges célja, valódi természetünkhöz való közeledés, annak megtapasztalása. Ha érdekel, a weboldalon tudsz jelentkezni.
Ölelés,
Andris
