megfelelési kényszer, önismeret, szabadság, traumák

Mások fontosabbak, mint én - azaz a megfelelési kényszer mivolta

Megbeszéljük, mik a kialakulásának az okai, hogyan hat az életedre, s végül felvázolok néhány lehetséges kiutat belőle.

Néhány évvel ezelőtt, amikor a segítői szakmám legelején tartottam, az éppen akkori barátnőm a kanapémon ülve mesélte a történetet, miszerint ő pszichológiát szeretett volna tanulni az egyetemen, de az apja nem támogatta abban, inkább a média felé toszogotta, miszerint ha már amúgy is ebben tevékenykedik már most, akkor ebben tanuljon tovább. A lány az apja hatására végül letett a pszichológiáról, letett lelke hívásáról, és média szakra jelentkezett. Sikeresen fel is vették, majd könnyes szemekkel folytatta: “Ez volt az a pillanat, amikor életemben először azt hallottam apámtól, hogy büszke rám…”

Ebben a momentumban hirtelen minden összeállt bennem. Elgondolkodtam rajta, hogy az én életemben tudatosan miért nem játszott szerepet az, hogy a szüleim büszkék rám vagy sem? Azért, mert amikor valami természetes, azt sokszor észre sem vesszük. Az én fejemben még csak meg sem fordult sosem, hogy büszkévé kell tennem a szüleimet, mert sosem éreztem azt, hogy nem azok rám. Nem csak, hogy büszkék voltak, de ami még fontosabb, ki is tudták ezt fejezni felém, így nem volt bennem szándék arra, hogy büszkévé tegyem őket. A lány azonban sosem érezhette ezt a szüleitől, így az egész életét az ebből adódó megfelelési kényszer irányította.

Miért szükséges megfelelni? Mert nem felelsz meg. Azaz, a megfelelési kényszer azért jelenik meg elsősorban, mert te, az egyén megtapasztalja azt, hogy nem felel meg, hogy nem elég jó úgy, ahogy van. Márpedig sok szülő sajnálatos módon a saját meg nem oldott problémái, kényszerességei miatt, túlzó elvárásokat támaszt a gyerek felé, ráadásul ezen elvárások beteljesüléséhez kötődik a viszonya a gyerekkel. Ez mit jelent?

Hozok egy saját példát. Én szerencsés voltam, mert ha 2-es vittem haza az iskolából, ha 5-öst ugyanúgy éreztetve volt, éreztem és tudtam, hogy úgy vagyok elfogadva, ahogy vagyok, fontos vagyok és szeretve vagyok. Ám az emberekkel lévő több éves munkám alatt tisztán kirajzolódott számomra már az első időszakban, hogy ez ritka.

Sokkal gyakoribb az a verzió, amikor a szülő figyelem megvonással, szeretet megvonással, elismerés megvonással bünteti a gyereket akkor, amikor az nem megfelelően teljesít ő számára. Ebből mit von le a gyermek elméje? Önmagában, mint lény, nem szerethető, nem elegendő a szülei számára, muszáj jól teljesítenie, sőt kiválóan, tökéletesen, és majd akkor eléggé fogják szeretni.

Ez pedig máris tovább vezet a megfelelési kényszertől a perfekcionizmuson át a maximalizmusig. A maximalizmust a belső bizonytalanság, a soha nem vagyok elég jó érzése hajtja, az önbizalomnak a hiánya. Ám ezen érzések nem csak úgy kialakultak maguktól, bizony bizony a világ, elsősorban a szülők, majd tanítok, később barátok és példaképek hatása.

Szóval akkor aznap este zöldfülüként összeállt bennem ezen téma egy része, amikor a barátnőm könnyes szemekkel mesélte a történetét.

És mit tesz az az ember, aki azt érezte a szüleinél, hogy nem elegendő, nem jó úgy, ahogy van, nem szerethető csak azért, mert létezik és van? Elkezdi úgy alakítani a viselkedését, hogy a világtól bezsebelje a figyelmet, elismerést, szeretet, s így csökkenteni tudja az önmagában tátongó űr érzését. Ha szerencsésebb és szép alakot, arcot kapott a mindenségtől, akkor szépségével, karizmájával próbál kitűnni a tömegből. Ha a világ most nem az ő külsejét emeli ki, akkor megpróbál a teljesítményével kitűnni (ezek sokszor együtt jelentkeznek) és azzal lenyűgözni a barátait, munkatársait, fönökét, párját. Ha nem tud valami pozitív dologgal kiemelkedni és bezsebelni a figyelmet, akkor elindul a megbotránkoztatás útján. Szélsőséges esetekben mindegy hogyan, csak tűnjön ki, ez vezérli az egot, a személyiséget.

“Ha nem tudok kiemelkedni a szépségemmel, pozitív teljesitményémmel, akkor majd kiemelkedek a megbotránkoztatás útján, így vagy úgy, de fel fognak rám figyelni.” (celebek)

S bizony bizony, a megfelelési kényszer egy teljesen egészséges, mondhatni jó gyerekkorból jövő embernél is megjelenhet könnyedén ma már pl. a social média által. Amikor eléd van tolva, hogy mindenki mennyire gazdag és szép, és izgalmas életet él, - ami persze hazugság - akkor még egy egészséges egyénnél is megjelenhet a kisebbségi érzés, a belső feszültség. “Hogy van az, hogy mindenki ilyen életet él, csak én nem?” Természetesen ez illúzió, hiszen a social médiában látott írásos és képi tartalom egy része alapból nem igaz, másik része csak torzított féligazság, harmadik oldalról nézve pedig az érme egyik oldalát mutatja csak, az élet egyik, a szebbik, az izgalmasabb, a kecsegtetőbb oldalát mutatja, és még azt is torzítva. Az elme alapvető természeténél fogva elindítja az összehasonlítgatást. Ez nem egy ördögtől jövő dolog. Nagyon egyszerű, csak vissza kell menni néhány ezer évet. Az ősembernek igenis fel kellett tudnia mérni, hogy a gomba, amit lát, az az a mérgező fajta, ami megölte Pistit is, vagy az, amit szeretnek falatozni. Ehhez össze kell tudni hasonlítani őket. Magyarán a hasonlítgatás, egy túlélési mechanizmus. És ámbár most megjelenhet benned, hogy “hát pedig az önfejlesztő világban a hasonlítgatás démonizálva van”, ez tény és való, de te is pontosan tudod, bármennyire vagy tudatos, ezen mechanizmus tökéletesen rajtakapható, amikor párt választasz. Bizony, bizony a szórakozóhelyen, az utcán sétálva, igenis felméred az ellenkező nemet és az elméd a tudtod nélkül elvégzi az összehasonlító procedúrát. Ha a homokóra alakú nők a zsánered, akkor őket kiemeli az elméd, míg a körte alakú leányzók felett átsiklik a szemed és fordítva. Amikor két pasas jön veled szemben az utcán, bármennyire vagy buddha és tudsz gondolatmentes állapotban létezni, a felfogás megtörténik és az elméd a háttérben összehasonlítja őket. Magyarán ez egy természetes folyamat.

Kérdés, hogy természetesen működik benned vagy megkeseríti az életedet?

A megfelelési kényszer valamely módon egészséges és kialakulása is normális napjainkban. Gondolj bele, megérkezel a családodhoz, bizony, bizony meg kell felelni a család elvárásainak. Majd mész ovodába, ahol meg kell felelni az ottani szabályoknak és elvárásoknak, majd az iskolában, aztán középiskola, egyetem és/vagy munakahely, ahol szintúgy meg kell felelni, mert ezt várják el tőled. Magyarán az egész világnak van egy olyan mechanizmusa igenis, hogy ha be akarsz illeszkedni, ha el akarod érni a célodat, akkor valamely módon meg kell felelni a környezeted szabályainak/elvárásainak, kinek hogy tetszik…

Kérdés, tudatosan felismered, mik azok, amiket érdemes betartani, de nem igényli önmagad meghazudtolását, pl: az utcán hordasz ruhát, és nem meztelenül flangálsz, és mik azok, amiket alapvetően azért szeretnél vagy igyekszel betartani, hogy az önmagadban lévő űrt betudd tölteni, de a folyamat közben valahol feladod magadat.

Tehát:

A megfelelési kényszer kialakulásának az oka egyrészről természetes, a felnövés okozta hatás, másrészről az oka, hogy megtapasztaltad a nem megfelelést. Azaz, nem voltál elég jó úgy, ahogy voltál. Mivel nem feleltél meg a feléd támasztott kimondott vagy nem kimondott, csak sunyin éreztetett elvárásoknak, ezért megvonták tőled egod alapvetően fontos szükségleteit, ami a szeretet, figyelem, elismerés.

Így felnőve egyértelmű vagy éppen kevésbé egyértelmű módokon megpróbálja az egyén megszerezni ezt a három minőséget - szeretet, figyelem, elismerés - a világtól, hogy azt érezhesse végre, hogy úgy jó, ahogy van. Ám nem csak hogy megpróbálja megszerezni, de ugyanakkor törekszik arra, hogy nehogy ezeknek az ellentettjét tapasztalja meg. Itt érkezünk el a könnyedén észrevehető jelenséghez, amit sokan tapasztalnak magukon. A szándék arra, hogy beilleszkedj mindenáron a tömegbe, hogy elfogadjanak, ne vessenek ki. Itt fontos megállni egy picit. Ezen szándékot nem csak a megfelelési kényszer táplálja, hanem ugyancsak egy több ezer éves génállományunkban pulzáló emlék-tanulság.

Amikor még törzsekben éltek az emberek, akkor az egyén túlélése a törzsön múlott. Ha kivetették magukból, ezen túlélési esély erősen csökkent, hiszen egyedül nehezebb volt táplálékot szerezni, és megvédenie magát az embernek a rá leselkedő veszélyektől. Magyarán, igenis megvolt a veszélye annak, hogy ha az egyén kitűnik a törzsből, esetleg olyat mond vagy tesz, ami a törzsnek nem tetszik, akkor az kiveti magából, és így nagyvalószínűséggel halálra van ítélve. Magyarán, amikor nem akarunk kitűnni, amikor mindenáron be akarunk illeszkedni, akkor ezen több ezer éves túlélési ösztön (is) hajt bennünket.

Ugyanakkor, és itt érkezünk el a tudatos létezéshez: A mai embert már ezen veszély nem fenyegeti, legalábbis nem ilyen mértékben, hiszen maximum közösségek, emberi kapcsolatok tudnak véget érni, aminek igenis van lelki és érzelmi következménye (vagy lehet), de nagy valószínűséggel nem fog konkrétan az életben maradásod múlni rajta.  (kivéve, ha politikus vagy… csak vicceltem..)

Ezen folyamat erősen destruktív része, amikor már önmagadat hátra sorolod és mások kedve-kénye szerint alakítod azt, amit teszel és mondasz. Ez azért különösen káros, mert ezáltal egyre jobban elveszíted azt, aki te vagy és mások igényei, szándékai és a saját önmagadat korlátozó mechanizmusaid veszik át a helyet. Magyarán, nem a saját életedet fogod élni, ami lényedből kivirágozna, hanem a megfelelési kényszer fogja irányítani az életedet, ami egy szinten arról szól, hogy kerüljem el a konfliktust, kerüljem el azt, hogy megbántsak másokat és önmagam helyett első helyre tegyem a külvilágot, hiszen:

Hiszen ő tőlük kaphatom meg azt, amiből most hiányt szenvedek: szeretet, figyelem, elismerés.

Tehát:

A megfelelési kényszer arra törekszik, hogy megfelelj másoknak mindenáron. Konkrétan a lelked árán. Magadat beáldozva próbálsz nem rálépni mások tyúkszemére és közben törekedsz arra, hogy másoktól megkapd azt, amit sajnos nem, vagy nem elég milyenségben és mennyiségben kaptál a szüleidtől. Ám ez egy kötéltánc, az egyensúlyozás közben, az áldozat, amit hozol, az a lényed.

Lehetséges kiutak:

Először is fel kell tudni ismerni a fentebb leírtakat a saját életedben. Mi történt gyermekkorban. Mit kaptál, hogyan és mit nem kaptál meg. Majd végig kell tudni tudatosan figyelni a folyamatot, hogy ezen események hatására, vajon hogyan változott a személyiséged a felnövésed alatt? Ha valóban rálátsz az igazságra, akkor is nagyon fájdalmas dolgokkal szembesülhetsz, erre érdemes így készülni. Meglátni, hogy minden, amit tettem, az azért volt, hogy betömjem az önmagamban tátongó űrt, hát na… nem könnyű…sokkoló lehet. De a folyamat része, ne aggódj, haladj tovább majd. Figyelj tovább, pörgesd a hónapokat, éveket, történéseket és juss el odáig, hogy jelenleg, mit miért csinálsz. Figyeld, mi az, amit azért teszel, mert lényedből jön, majdnem hogy meg sem tudod indokolni, csak számodra élvezetet ad, és mi az, amit azért teszel, mert valamiért. Ez alatt azt értem, hogy pl.:, azért túlórázól, hogy a főnököd, aki amúgy hasonlít apádra valamely módon végre kitűntessen és elismerjen téged. Magyarán, nem azért, túlórázol, mert túlórázni akarsz, hanem azért, hogy megkapd végre az elismerést. Azaz az egod hajt a cselekvésben. Meg fogod szépen látni, hogy mennyi mindent teszel azért, hogy másoktól kapj cserébe valamit, vagy valamilyen képet mutathass magadról.

Következő a teendő. Egyértelmű, hogy a probléma mélységétől függ, hogy mennyire nehezen, vagy éppen könnyedén, gyorsan, vagy éppen lassan fogod tudni azt élni, aki és ami valóban vagy. Minél erősebben vagy traumatizálva, annál inkább fogod érezni, hogy nehéz, rajtad eluralkodó, láthatatlan erők hátráltatnak az igazság meglátásában, majd a változtatásban. Sok esetben javaslom a szakember felkeresését, én magam is látom, hogy ha a múlt karmai mély sebet hagytak a személyiségen, akkor bizony hosszú hónapok, olykor évek munkája a folyamat. Ugyanakkor mégiscsak felvázolok most egy lehetőséget, amivel magadtól elindulhatsz szakember nélkül (ettől függetlenül javasolt).

Az előbb elkezdett folyamatot kell folytatni, ám már a gyakorlatban.

El kell tudni kezdeni önmagadat működés közben figyelni. Nagyon egyszerű, ne változtass semmin, csak figyeld meg magadat, miközben azt teszed, amit. Figyeld magadat kívülről, miközben kilépsz az utcára és egyből megváltozik a viselkedésed. Ahogy belépsz a boltba. Figyeld magad a munkahelyeden, amikor a pároddal vagy, amikor vásárolsz valamit. Nincsen semmi dolgod elsőkörben, csak az, hogy kezdd el megfigyelni magadat.

I. Ez először felfogja tárni előtted az igazságot.
II. Másodsorban a figyelem kezedbe fogja adni a lehetőséget, hogy a kényszerességedet el tudd engedni, először csak néhány másodpercre, majd hosszabb időre.
III. Harmadsorban pedig a figyelem hatására el fogod tudni kezdeni szabadon - szabadabban - megélni azt, aki a neveltetésed, a traumáid, a kényszerességeid nélkül/mögött vagy. Azt a csodálatos, szeretetteli lényt.

És ennyi.
Tudom, egyszerűnek hangzik. Kérlek ne higgy nekem, próbáld ki, tapasztald meg magad.

A figyelem gyakorlása először nehéz lesz. Azt fogod tapasztalni, hogy az elméd elkalandozik folyamatosan és a kényszerességeid legyűrnek. De idővel, ahogy csinálod, egyre távolabb fogsz kerülni attól a maszktól - a személyiség egy maszk, “persona” latinul maszk -, amit most önmagadnak hiszel. S ekkor azt fogod tapasztalni - ezt tapasztalják sokan- ,hogy “már nem is olyan vagyok, mint voltam.”

Ez hívom a tudatosság útjának.

Maga a folyamatot segíthetik a következő dolgok:
(A figyelem mindegyikben segítség, híd, de azért felsorolom)

El kell tudni kezdeni magadat értékelni. Észrevenni az értékeidet. Fogj egy papírt és írj össze 10 értékedet. Nem kell sietni, ha két hét, akkor két hét, ha két hónap, akkor két hónap alatt, de írd össze. Kezd el ezeket észrevenni működés közben. Miért csináljuk ezt? Azt hiszi a megfelelési kényszer irányította ember, hogy ő nem elég jó, ezért szüksége van a másoktól kapott szeretet, figyelem elismerésre. Észre kell tudni venni, hogy értékességed nem a teljesítményeden múlik, hanem azért vagy értékes, és azért vagy szerethető, mert VAGY és LÉTEZEL. Ezt nem kell kiérdemelni, nem kell érte megdolgozni. Amíg ez él benned, addig minden kapcsolatodban kényszeresen teljesíteni akarsz majd.

Továbbá el kell kezdeni behozni az életedbe olyan programokat, cselekvéseket, hobbit akár, amiben önfeledten megtudod élni önmagadat. Először egyedül, majd másokkal. Ez segíti a határaid oldódását, ami automatikus szeretet, boldogság fröcsökkel fog járni, magyarán arra mutat rá, hogy nem kell másoktól megkapnod ezeket, mert van egy saját végtelen forrásod. Ez nagyon fontos, hogy igenis egyedül is értelmet és tartalmat tudj találni a saját életedben. Amíg ez nincs, addig mindig keresgélni fogsz valakit/valamit.

Természetesen gyerekkori traumák feldolgozása is segítheti a folyamatot, ezért is említettem korábban a szakember segítségét, csak fontos, hogy ebbe a stádiumba ne ragadj bele tovább, mint kellene.

Valójában minél inkább megtudod magadat élni szabadon, annál inkább csökkeni fog a kényszer arra, hogy másoknak megfelelj. Tudom, egyszerűen állítom be, a pszichológia valószínüleg bonyolultabban vázolja neked a témát, de a valóság akkor is az, hogy:

Amikor megtapasztalod magadat Teljességként, akkor az igény és szándék, hogy másoktól bármit is megkapj tovaszáll, mert többé nem egy kifogyható konténer vagy, hanem magad vagy a forrás.

Persze ezt nem fogod tudni az elején sokáig élni, először csak pillanatokra, majd több időre, de a valóság akkor is ez. Azt hiszem megéri efelé tartani. S ahogy írtam fentebb is, a folyamatnak van egy része, amikor igenis másokkal együtt töltődsz, így ne vesd meg a tőlük kapott figyelem, elismerés, szeretetet energiát, mert akkor önnön lényed ellen fordulsz, egyszerűen csak figyelj közben, s akkor élvezni fogod tudni, anélkül, hogy a rabjává válnál.

Tudom, mennyire nehéz téma tud ez lenni.
Végtelen szeretettemmel szorítok azért, hogy bátran lépj, bátran cselekdj.

Ha kérdésed van, írj.

Ölellek,
Lélektolmács

További cikkek

Írj nekem

Kapcsolat

Email: hello@andrisvarga.com
Telefon:
 +36 30 164 67 97

Írj nekem

Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!

Thank you! Your submission has been received!
A manóba! Nem sikerült elküldeni. Kérjük próbáld újra!